Lehár- zenés szalon Derzsi Györggyel és Mondok Yvettel
Lehár Ferencet, a körülrajongott zeneszerzőt várja a nagyvilág. Őt azonban nem csábítja el az amerikai álom. Életét kockáztatva Közép-Európában marad, sorsközösséget vállal zsidó származású feleségével. Barátai hívják Amerikába, de nem akar, nem tud elmenni, mert lelke az operettek rózsaszínű világában él. Pedig már csomagol, csomagolja az emlékeit, ami ezer szállal köti Bécshez, aztán mégis marad. Döntéséért nagy árat fizet – elveszíti a „hangját”, nem ír többet.
A jelenetek éppen a csomagoláskor feltörő emlékek. Lehár Ferencet, az emlékeit összerakó embert állítja középpontba.
A darabban előforduló alakokat Derzsi György színművész egyszemélyben jeleníti meg. A dalok egy része kevésbé ismert Lehár szerzemény, nem elcsépeltek, némelyek azonban mindenki számára ismerősen csengenek.
Az egyfelvonásos előadás után a műsorvezető személyes operett élményeiről, nemrégiben lezajlott kanadai turnéjáról és legfrissebb zeneszerzői feladatairól kérdezi a színművészt. Az est második részében kedves művésztársa, Mondok Yvette operaénekes csatlakozik a beszélgetéshez, aki természetesen megcsillogtatja csodálatos szopránját is a hallgatóságnak. Legfontosabb eddigi szerepe Mozart: A Varázsfuvola című operájában Éj királynője.
Az beszélgetés két szereplője nem idegen egymás számára, hiszen néhány éve egy hónapot közösen turnéztak Amerikában, ahol 14 alkalommal mutatták be a János vitézt.
Mondok Yvette műsora:
Donizetti: „Regnava nel silenzio…” Lucia di Lammaermoor
Massenet: Gavotte – Manon
Kodály: A csitári hegyek alatt
Kacsóh: János vitéz – „Ó csak ne volnék” Francia királylány dalaÂ
Lehár: A víg özvegy – Vilja dal
Közreműködik: Thurzó Zoltán zongoraművész